HATÓSÁGI DÍJAK RENDELET ALAPJÁN

Tájékoztató járműtulajdonosok számára a közúti járművek előzetes eredetiség vizsgálatával kapcsolatos a 2010. január 1-jén hatályba lépő változásokról.

2010. január 1-vel az előzetes eredetiség vizsgálat eljárása megváltozik. A továbbiakban kettéválik a kérelemre induló és a hivatalból induló eredetiség vizsgálat az alábbiak szerint:
 Kérelemre irányuló közlekedési igazgatási eljárás (pl.: adásvétel esetében)
 Hatóság elrendeli műszaki vizsga során elrendelt közlekedés hatósági eljárás (volt integrált vizsgálat)

Kérelemre induló, közlekedési igazgatási eljárásként kell az előzetes eredetiség vizsgálatot lefolytatni a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI.30.) BM rendelet által előírt esetekben:

„(2) Az előzetes eredetiségvizsgálatot - a (9)-(10) bekezdésekben foglaltakat kivéve - el kell végezni:
a) a 38. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt eseteket kivéve a használt jármű, továbbá a gyártótól származó járműkísérő lappal nem rendelkező új jármű, valamint a járműnyilvántartásba korábban még nem vett lassú jármű, vagy egyéb jármű első forgalomba helyezésekor;
b) a forgalomból végleg, illetve átmeneti időszakra kivont járművek ismételt forgalomba helyezésekor, illetve a forgalomból ideiglenesen kivont járművek esetén az ismételt forgalomba helyezéskor akkor, ha tulajdonos változás következett be;
d) a jármű alvázszámának megváltoztatásával járó műszaki beavatkozást (alvázszámot hordozó szerkezeti elem, alváz vagy karosszéria cseréje) megelőzően;
e) biztosítási esemény - kárrendezés - kapcsán forgalomból kivont jármű ismételt forgalomba helyezésekor;
f) a jármű - kivéve a lassú járművet és a lassú jármű pótkocsiját - tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételekor;”

Ez esetben az előzetes eredetiség vizsgálat célja, hogy az eljárás végén kapott KEK KH által kiállított hatósági bizonyítványt az okmányirodában valamilyen eljárás keretében felhasználjuk.

Hivatalból indult közlekedési hatósági eljárás keretében kell az előzetes eredetiség vizsgálatot elvégezni a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet alapján:

„(15) Az időszakos vizsgálat során a vizsgáló állomás – a 2006. január 1-jét követően újként forgalomba helyezett jármű kivételével – a gépjármű és a gépjármű pótkocsija azonosító adatainak ellenőrzését előzetes eredetiségvizsgálat keretében végzi:
a) amennyiben a vizsgált járművön nem végeztek sem eredetiségvizsgálatot, sem integrált vizsgálatot, továbbá
b) a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételek esetén.”

Ez esetben az eredetiség vizsgálat eredménye a „Műszaki adatlap”-on szerepel. A „Műszaki adatlap” nem alkalmas az okmányirodai eljárásokban előírt eredetiségvizsgálat megtörténtének igazolására.

A két eljárás eljárási szabályai eltérnek. Amennyiben Önnek az első bekezdés alapján jogszabály előírja az eredetiség vizsgálatot, akkor Önnek a vizsgálóállomáson ezt kell kérelmeznie. Ebben az esetben az ezt követő időszakos műszaki felülvizsgálatokon már az előzetes eredetiség vizsgálat nem kerül hivatalból elrendelésre! Ha az eljárás hivatalból kerül elrendelésre, arról a KEK KH nem bocsát ki hatósági bizonyítványt, csupán a Műszaki adatlapon jelenik meg az eredetiség vizsgálat eredménye, melyet nem fogadnak el az okmányirodák a járművek átírásához.

Amennyiben Önnek az okmányirodai ügyintézéshez van szüksége eredetiség vizsgálatra és ezzel egy időben a műszaki vizsgálatra is az alábbiak szerint célszerű eljárni:
 Önálló előzetes eredetiség vizsgálat kérelmezése, majd ezt követően
 Műszaki vizsgálat kérelmezése
Ebben az esetben megkapja az előzetes eredetiség vizsgálatról szóló hatósági bizonyítványt is, ami lehetőséget biztosít az okmányirodai ügyintézésre.

Amennyiben Önnek nincs szüksége okmányirodai ügyintézésre , az előzetes eredetiség vizsgálatot nem kell kérelmeznie. Ha a járműve első alkalommal 2006. január 1 napját megelőzően került forgalomba helyezésre és a járművön még nem végeztek előzetes eredetiség vizsgálatot vagy integrált vizsgálatot, az időszakos vizsgálat alkalmával a közlekedési hatóság a jármű eredetiség vizsgálatát hivatalból elrendeli. Ebben az esetben a vizsgadíjon felül az előzetes eredetiség vizsgálat hatósági díját is meg kell fizetni. Az eredetiség vizsgálati kötelezettség megállapítása a közlekedési igazgatási hatóság nyilvántartása alapján történik. A nyilvántartás 2001 évtől kezdve tartalmazza az előzetes eredetiség vizsgálatok adatait.

Mindkét eljárás lefolytatható a Nemzeti Közlekedési Hatóság által üzemeltetett vizsgálóállomásokon és a közlekedési hatóság által engedélyezett kijelölt vizsgálóállomásokon is. Mindkét eljárásért azonos mértékű díj fizetendő.

Az előzetes eredetiség vizsgálat hatósági díjait a 29/2000 (VI.16.) BM rendelet tartalmazza az alábbiak szerint:

3. számú melléklet a 29/2004. (VI. 16.) BM rendelethez Az előzetes eredetiségellenőrzés hatósági díjai(Díj Ft/db)

1. A személygépkocsik előzetes eredetiség ellenőrzésének elvégzéséért fizetendő díjak:
a) kis kategória (1400 ccm hengerűrtartalomig)
17 000
b) középkategória (1401-2000 ccm hengerűrtartalomig)
18 500
c) felső kategória (2001 ccm hengerűrtartalom felett)
20 000
2. Motorkerékpárok előzetes eredetiség-ellenőrzéséért fizetendő díjak:
a) 500 ccm hengerűrtartalomig
15 500
b) 500 ccm hengerűrtartalom felett
17 000
3. A négykerekű segédmotoros kerékpárok előzetes eredetiségellenőrzéséért fizetendő díj:
14 000
4. Kis tehergépkocsik (megengedett legnagyobb össztömeg: 3,5 t-ig) előzetes eredetiségellenőrzéséért fizetendő díjak:
20 000
5. Tehergépkocsik
5.1. Megengedett legnagyobb össztömeg 3,5-7,5 t-ig
21 000
5.2. Megengedett legnagyobb össztömeg 7,5 t-tól
22 000
6. Autóbusz
a) szállítható személyek száma 20 főig
21 000
b) szállítható személyek száma 20 fő felett
22 000
7. Mezőgazdasági vontató, lassú jármű
20 000
8. Pótkocsi
8.1. Könnyű pótkocsi (lakókocsi)
16 000
8.2. Nehéz pótkocsi
17 500
8.3. Különleges pótkocsi (felépítménnyel ellátott)
19 000

Budapest, 2009. december 30.
Nemzeti Közlekedési Hatóság
Stratégiai és Módszertani Főigazgatóság

 

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2009. évi 194. szám

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 81/2009. (XII. 29.) KHEM rendelete a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet módosításáról

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pontjának 12. alpontjában, valamint e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének a) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § A közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet (a továbbiak ban: R.) 1. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az 1. számú melléklet
a) I. fejezete a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott hatósági eljárások,
b) II. fejezete a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló együttes miniszteri rendeletben meghatározott – az időszakos vizsgálat keretében végzett – környezetvédelmi felülvizsgálat,
c) III. fejezete a gépjárműfenntartó szervezetek személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben, valamint a közúti járművek bontásának feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott hatósági tevékenységek,
d) IV. fejezete a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott tachográf kártya kiadás hatósági eljárásának igazgatási szolgáltatási díjait tartalmazza.”
2. § Az R. 2. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. § (1) Az 1. § (1) bekezdésének a)–d) pontja szerinti eljárásban a közlekedési hatóság eljárásáért fizetendő díjat – a (2) bekezdésben és a 4. § (1) bekezdésében meghatározott, a vizsgáló állomást megillető díjrész kivételével – a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00289926-00000000 számú kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára kell az eljárás megkezdése előtt igazoltan, bankszámlák közötti átutalással vagy készpénzben befizetni. A vizsgáló állomást megillető díjrészt a vizsgáló állomás részére kell megfizetni.
(2) A környezetvédelmi felülvizsgálat 1. számú melléklet II. fejezet 2. pontjában meghatározott díját a felülvizsgáló szervezet számlájára kell megfizetni.
(3) Az 1. számú melléklet I. fejezetének 7. pontjában meghatározott díjat a jármű forgalmazójának az általános
forgalomba helyezési engedélyt kibocsátó közlekedési hatóságnak az (1) bekezdésben feltüntetett költségvetési
előirányzat-felhasználási keretszámlája javára kell befizetni.”
3. § (1) Az R. 4. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az 1. számú melléklet I. fejezetének
a) a 3.6–3.8. pontjaiban, a 4.1–4.2. pontjaiban, a 4.3. pontja b) alpontjában, a 4.4. pontja b) alpontjában, a 4.5. pontja b) alpontjában, valamint 4.6–5.9. pontjaiban meghatározott díjak, továbbá
b) a 4.3. pontja a) alpontjában, a 4.4. pontja a) alpontjában és a 4.5. pontja a) alpontjában meghatározott díjak műszaki és közlekedésbiztonsági vizsgálatra vonatkozó díjrészeinek 80%-a a közlekedési hatóságot, 20%-a a tevékenységet végző szervezetet illeti meg.
Az 1. számú melléklet I. fejezete 4.3. pontjának a) alpontjában, 4.4. pontjának a) alpontjában és 4.5. pontjának
a) alpontjában meghatározott díj műszaki és közlekedésbiztonsági vizsgálatra vonatkozó díjrészének mértéke azonos ugyanezen pontok b) alpontjában meghatározott díjak mértékével.”
(2) Az R. 4. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról szóló kormányrendeletben meghatározott pénzügyi forrás képzése az 1. számú melléklet fejezetében – a 4.3.–4.5. pontok esetében a b) alpontokban meghatározott műszaki és közlekedésbiztonsági díjrész figyelembevételével – meghatározott és a hatóság által beszedett díjakból történik.”
4. § Az R. 5. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, a § a következő (2) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (2) és (3) bekezdés számozása (3) és (4) bekezdésre változik:
„(1) Az R. 1. számú melléklet
a) II. fejezetének 2. pontjában meghatározott díjaknak, valamint
b) I. fejezete 4.3. pontjának a) alpontjában, 4.4. pontjának a) alpontjában és 4.5. pontjának a) alpontjában meghatározott díjak környezetvédelmi felülvizsgálatra vonatkozó díjrészeinek 20%-át a tevékenységet végző szervezet köteles a közlekedési hatóság részére a 2. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint befizetni.
A környezetvédelmi felülvizsgálatra vonatkozó díjrész a 4.3–4.5. pontok esetében az a) és a b) alpontokban meghatározott díjak különbözete.
(2) A közúti gépjárművek környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos irányító, szabályozó és fejlesztő, valamint a felügyelő és ellenőrzési feladatok költségfedezetét az 1. számú melléklet II. Fejezet 1.1 pontjában és az 1.2. pontjában meghatározott és beszedett díjak 20%-a, és az (1) bekezdésben meghatározott a közlekedési hatóság az általa beszedett, illetve a tanúsító szervezetek által befizetett összegből, felülvizsgálatonként 236 Ft szolgálja (a továbbiakban: környezetvédelmi hozzájárulás). A környezetvédelmi hozzájárulás 50%-a a közlekedési hatóságot illeti meg, 50%-át a közlekedési hatóság a tárgyhónapot követő 25. napjáig befizeti a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Igazgatás Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00290713-00000000 előirányzat-felhasználási keretszámlájára.”
5. § Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.
6. § (1) Ez a rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.
(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult hatósági eljárásokban kell alkalmazni.
(3) Az R. 4. §-ának (4) bekezdésében az „5.1–5.7” szövegrész helyébe az „5.1–5.5” szöveg lép.
(4) Az R. 8. §-a hatályát veszti.
(5) A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet 4/C. § (5) bekezdésében az „integrált vizsgálattal” szövegrész helyébe az „eredetiségvizsgálattal” szöveg, 19. § (4) bekezdés c) pontjában az „integrált vizsgálatot” szövegrész helyébe az „eredetiségvizsgálatot” szöveg lép.
(6) A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet módosításáról szóló 66/2009. (XI. 27.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésének a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet 12. § (15) bekezdését megállapító rendelkezése a következő szöveggel lép hatályba:
„(15) Az időszakos vizsgálat során a vizsgáló állomás – a 2006. január 1-jét követően újként forgalomba helyezett jármű kivételével – a gépjármű és a gépjármű pótkocsija azonosító adatainak ellenőrzését előzetes eredetiségvizsgálat keretében végzi:
a) amennyiben a vizsgált járművön nem végeztek sem eredetiségvizsgálatot, sem integrált vizsgálatot, továbbá
b) a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételek esetén.”

Hónig Péter s. k.,
közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Melléklet a 81/2009. (XII. 29.) KHEM rendelethez
„1. számú melléklet a 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelethez
I. FEJEZET
A KÖZÚTI JÁRMŰVEK MŰSZAKI MEGVIZSGÁLÁSÁRÓL SZÓLÓ MINISZTERI RENDELET ALAPJÁN VÉGZETT HATÓSÁGI TEVÉKENYSÉGEK DÍJAI
Ft/db
1. A közúti járművek sorozatára vonatkozó engedélyezési eljárások
1.1. Általános forgalomba helyezési engedély, típusbizonyítvány 178 900
1.2. Sorozat forgalomba helyezési engedély 178 900
1.3. Sorozat átalakítási engedély 109 000
2. A közúti jármű tulajdonságára, a járműalkatrészre, tartozékra, önálló műszaki egységre vonatkozó engedélyezési eljárások
2.1. Járműalkatrészre, tartozékra és járműtulajdonságra vonatkozó jóváhagyási jel („E”, „e” jel) használati engedély 117 300
2.2. Járműalkatrészre, tartozékra és járműtulajdonságra vonatkozó minősítő jel („H” jel) használati engedély, illetve általános alkalmazási engedély 60 200
3. A közúti járműre vonatkozó engedélyezési eljárások és műszaki igazolások kiadása, okmányok pótlása
3.1. Egyedi forgalomba helyezési engedély 22 800
3.1.1. Jármű-honosítási eljárásban 8 000
3.2. Összeépítési engedély 17 600
3.2.1. Veszélyes anyagot szállító jármű (ADR) összeépítési engedély 175 900
3.2.2. Egyedi és kissorozatú gyártású jármű összeépítési engedély (a 3.2.3. pont kivételével) 175 900
3.2.3. Többlépcsős gyártással befejezett egyedi jármű összeépítési engedély 25 600
3.3. Átalakítási engedély 11 800
3.3.1. Veszélyes anyagot szállító jármű (ADR) átalakítási engedély 88 000
3.4. Veszélyes anyagot szállító járműre előírt „ADR” jóváhagyási igazolás kiadása, érvényesítése 750
3.5. A nemzetközi forgalomban való részvételre jogosító „Nemzetközi Időszakos Vizsgálati Bizonyítvány”, illetőleg igazolólap kiadása, pótlása 1 190
3.6. „Műszaki adatlap” pótlása 580
3.7. A közúti jármű műszaki adatára, illetőleg műszaki alkalmasságára vonatkozó igazolás kiadása a közlekedési hatóság nyilvántartásába bejegyzett adatok alapján 1 190
3.8. Érvényesítő címke pótlása 585
3.9. Plakett pótlása 980
4. A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálat díja (alapdíj)
4.1. Segédmotoros kerékpár 3 090
4.2. Motorkerékpár, továbbá ennek pótkocsija 4 360
4.3. M1 kategóriájú jármű („személygépkocsi”), továbbá azM1 ésN1 kategóriájú járműhöz kapcsolható pótkocsi
a) Vizsgálat díja 16 290
b) Vizsgálat díja környezetvédelmi adatlappal rendelkező M1 kategóriájú, illetve környezetvédelmi felülvizsgálatra nem kötelezett jármű esetén (műszaki és közlekedésbiztonsági díjrész) 10 490
4.4. N1 kategóriájú jármű („könnyű tehergépkocsi”)
a) Vizsgálat díja 17 090
b) Vizsgálat díja környezetvédelmi adatlappal rendelkező, illetve környezetvédelmi felülvizsgálatra nem kötelezett jármű esetén (műszaki és közlekedésbiztonsági díjrész) 11 290
4.5. N2, N3 kategóriájú járművek („tehergépkocsik” és „vontatók”) és M2, M3 kategóriájú járművek („autóbuszok”), továbbá ezek pótkocsijai
a) Vizsgálat díja 24 950
b) Vizsgálat díja környezetvédelmi adatlappal rendelkező, illetve környezetvédelmi felülvizsgálatra nem kötelezett jármű esetén (műszaki és közlekedésbiztonsági díjrész) 14 590
4.6. Mezőgazdasági vontató, lassú jármű, ezek pótkocsijai 7 760
5. Az egyes közúti járműveken elvégzett vizsgálatok további díjai a 4. pontban meghatározott díjon felül (feltételes összeg)
5.1. A veszélyes anyagot/árut szállítójármű ADR Megállapodás szerinti jóváhagyási vizsgálata 5 800
5.2. Áru- és személyszállításra nem alkalmas különleges felépítményű jármű vizsgálata 1 700
5.3. Menetíróval (tachográf), illetőleg sebesség korlátozóval felszerelt jármű vizsgálata 5 800
5.4. Közúti gépjármű közforgalmú személyszállításra való alkalmassága megállapítása 950
5.5. Az emelt sebességgel való közlekedésre jogosult autóbuszok műszaki alkalmasságának megállapítása 1 180
5.6. Alvázszám (jármű azonosítási jelzés) hatósági beütés díja 4 000
5.7. Az engedélyezett átalakítást követő első időszakos vizsgálat díja 4 600
5.8. Összkerék hajtású jármű vizsgálatának díja 4 100
5.9. Kettőnél több tengelyes jármű vizsgálatának díja 5 900
6. Vizsgáló állomás engedélyezésére irányuló eljárás díja, valamint a sorozatszerű átalakítást végző
gépjárműfenntartó szervezet feljogosítása az átalakított jármű vizsgálatára, járműkategóriánként 171 200
7. A „Megfelelőségi nyilatkozattal” történő forgalomba helyezés esetén – az engedélyezési és ellenőrzési
tevékenységért fizetendő díj – megegyezik a 4. pontban a jármű kategóriájához meghatározott
forgalomba helyezés előtti vizsgálat díjával

II. FEJEZET
A KÖZÚTI JÁRMŰVEK KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜLVIZSGÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ EGYÜTTES
MINISZTERI RENDELET ALAPJÁN VÉGZETT HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK DÍJAI
Ft/db
1. A járművek környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos közlekedési hatósági tevékenységek díja
1.1. A környezetvédelmi vizsgáló állomás engedélyezésére irányuló eljárás díja 85 700
1.2. A környezetvédelmi vizsgáló állomás engedélyezése további járműkategóriák vizsgálatára, kategóriánként 7 300
2. Az időszakos vizsgálat hatósági eljárása keretében, de attól elkülönítetten végzett környezetvédelmi felülvizsgálat díja
2.1. 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű jármű esetén 5 800
2.2. 3500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű jármű esetén 10 360
2.3. A környezetvédelmi adatlap pótlásának díja 460

III. FEJEZET
A GÉPJÁRMŰFENNTARTÓ SZERVEZETEK SZEMÉLYI ÉS DOLOGI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ
MINISZTERI RENDELETBEN, VALAMINT A KÖZÚTI JÁRMŰVEK BONTÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ
MINISZTERI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYES KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK DÍJAI
Ft/db
1. A regisztrált bontó-hulladékkezelő tevékenységhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak
1.1. A regisztrált bontó-hulladékkezelő tevékenység közlekedési hatósági engedélyezésének díja 175 900
1.2. A bontási engedély kiadásának („Bontási átvételi igazolás”) díja 2 950
2. A sebességkorlátozó és a menetíró készülék (tachográf) beépítéshez kapcsolódó közlekedési hatósági díjak
2.1. A sebességkorlátozó vagy menetíró (tachográf) beépítő műhely nyilvántartásba vételi díja
járműkategóriánként 175 900

IV. FEJEZET
A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSBEN HASZNÁLT MENETÍRÓ KÉSZÜLÉKEKRŐL SZÓLÓ, 1985. DECEMBER 20-I
3821/85/EGK TANÁCSI RENDELET VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ MINISZTERI RENDELETBEN
MEGHATÁROZOTT TACHOGRÁF KÁRTYA KIADÁS HATÓSÁGI ELJÁRÁSÁNAK IGAZGATÁSI
SZOLGÁLTATÁSI DÍJA

A fizetendő díj kártyánként [Ft]
1. Gépjárművezetői kártya kiadása, cseréje, pótlása 7 700
2. Műhelykártya kiadása, cseréje, pótlása 7 700
3. Üzembentartói kártya kiadása, cseréje, pótlása 7 700
4. Ellenőri kártya kiadása, cseréje, pótlása 3 500